Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő Közönség!

„Félre kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!”

 

Ezeket a sorokat Petőfi Sándor 1848 áprilisában vetette papírra. Az a hónap, azaz április teljesítette be vívmányaival és az áprilisi törvényekkel mindazt, amit a március 15-i pesti és pozsonyi események elkezdtek. Mindenhol remény és várakozás! Azután eltelt a forró nyár, és kiderült, nem lesz könnyű dolog az alkotmányosság és annak védelme. Kiderült, nem lesz tréfadolog a szabadság kivívása!

Minden nemzet életében vannak fordulópontok, amelyek hosszú időre kijelölik annak sorsát. Kijelölik azt a mozgásteret, azt a pályát, amelyen az elkövetkezőkben járni lehet, s amelyen járni kell. 1848. március 15-e is egy ilyen pillanat volt. Amikor végignézünk az általunk eddig megtett, ezer esztendőt átszelő úton, láthatjuk: március 15-e azon kevés történelmi dátumok közé tartozik, mely egyként kedves minden magyar ember számára. Mi lehet ennek a titka?

Azon a tavaszon, a „népek tavaszán” egész Európa recsegett-ropogott a rajta végigsöprő forradalmi hullám csapásai alatt. Egy új Európa volt születőben. Egy olyan Európa, amelyben nincsenek születési előjogok, amelyben minden adófizető polgár államának olyan nagykorú tagja, akinek joga van dönteni a sorsa felett, s amelyben a nemzet tagjai felelősek egymásért. Ezt jelentette a másik hármas jelszó, mely szintén szerepelt a 12 pont alján: szabadság, egyenlőség, testvériség!

Ezek az eszmék sok országban véres polgárháborút robbantottak ki. Nálunk a forradalom vér nélkül győzött. Nem azért, mert – ahogy Jókai mondotta március 14-én este – „Pesten nehéz forradalmat csinálni, hiszen a kormány Bécsben, az országgyűlés Pozsonyban van”. Hanem azért, mert az ország egésze akart változást. A nemzet minden tagja egyként érdekelt volt a feudalizmus idejétmúlt államrendjének eltakarításában. Az ország népe szíve szerint saját országgyűlést és saját kormányt akart, a majdani saját fővárosban: Pest-Budán. Ugyanakkor mindannyian saját pénztárcájukon érezték a csapnivaló gazdasági rendszer összes hátrányát, rugalmatlanságát, fejlődésképtelenségét. Újra meg újra megtapasztalhatták, mit is jelent, ha nincs törvény előtti egyenlőség, vagy ha a cenzúra versekben kotorászik. És a márciusi ifjak tudták ezt! Egyszóval a 12 pont fölé méltán került oda a cím: „Mit kíván a magyar nemzet?”

De odakerült még valami. Legfőbb követelésként, mottó gyanánt: „Legyen BÉKE, SZABADSÁG és EGYETÉRTÉS!” Itt látható igazán a márciusi ifjak nagysága. A forradalmár általában fel akarja forgatni a régi, úgymond velejéig korhadt világot. Ő nem a béke embere, ő pusztítani akar, vagy ahogy nemrégiben még nálunk is mondták, magukat forradalmárnak tartó emberek: „végképp eltörölni”.

Nem így Petőfiék! „Legyen BÉKE, SZABADSÁG és EGYETÉRTÉS!” – írták. A forradalom rendkívüli állapot. Mivel nem volt más választásuk, bátran félresöpörték azt a világot, amelyben korábban éltek: intézményeket, törvényeket, egy egész rendszert. Azért kellett ezt megtenniük, mert muszáj volt, mert nem lehetett tovább úgy élni, mint addig. De az élet már másnap ment tovább. Az egymás mellett éléshez pedig elengedhetetlen a béke, a szabadság és az egyetértés! Közös a sorsuk, közös a gondjuk, és egyikük sem juthat előre hosszú távon a másik rovására. Ennek felismeréséből születhetett új nemzet ott, a Nemzeti Múzeum előtt.

A forradalom győzelme utáni napokban az ország felelős vezetői békés életre készültek fel. Miután valóra váltották mindazt, amit a 12 pontból az adott körülmények között valóra lehetett váltani, nagy erővel kezdték meg az ország építését.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Ma az a feladatunk, hogy éljünk és gyarapodjunk, jussunk előbbre életünk során. Mégis, amit ők adtak nekünk a Nemzeti dallal, a 12 ponttal, az nemcsak az ő életüknek volt egy fényes, szép napja, de az egész nemzet életének egy olyan pillanata, amely azóta is erőt ad nekünk, amikor egy szebb és boldogabb életről gondolkodunk. „1848 Te csillag” – kiáltott fel Petőfi. Március 15-e az előttünk járók számára ugyanolyan, mint számunkra, egy boldogabb kor gyermekeinek a számára, és mint az égen a hajósok számára a sarkcsillag: mutatja az utat. S ha borult is az ég, és a felhők el is takarják olykor, azért a helyéről el nem mozdul, s mihelyt fordul a szél, újra fényesen ragyog.

Tisztelt ünneplő Közönség! Kedves Barátaim!

Petőfi a Nemzeti dalban komoly kötelességet rótt reánk.
Emlékeznünk kell tehát nekünk is. Emlékeznünk kell Petőfire és a márciusi ifjakra. A politikusokra, a gróf Batthyány Lajosokra, a gróf Széchenyi Istvánokra, a Deák Ferencekre, a Kossuth Lajosokra. A mártírokra, az aradi tizenháromra és a névtelen bakákra, akiket messzire hurcoltak hazájuktól, hogy idegen országban verekedjenek idegen érdekekért.
Itt az alkalom, miközben a szabadságharc hőseire emlékezünk, hogy a mindennapok hőseire is gondoljunk egy néma percig.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Poroszló, 2021.03.12.

Bornemisza János
polgármester